KÖZLEMÉNY!

 Kedves Sportolóink, Tisztelt Szülők!

A COVID-19 koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében, a Magyar Kormány 40/2020. (III. 11.) számú Kormányrendelet, valamint a Polgármester Úr szombati sajtóközleménye alapján a Veszprémi Úszó Klub vezetősége az alábbi intézkedést hozta:
Veszprémi Úszó Klub  igyekszik mindent megtenni a klub sportolóinak, edzőinek, sportszakembereinek, a szülőknek és hozzátartozóknak az egészsége védelme érdekében, ezért a vezetés úgy határozott, hogy március 16-tól az egyesület versenyzőinek és minden csoportjának foglalkozását is, határozatlan időre felfüggeszti.

Egyesületünk igyekszik minél több információval ellátni versenyzőit, a szülőket az adott helyzettel kapcsolatban.

Szeretnénk Veletek kapcsolatban maradni, így kérjük figyeljétek oldalainkat továbbra is! Többek között gőzerővel készülünk a nyári táborok időszakára!

Gyerekek, ha tudtok maradjatok mozgásban, és visszavárunk Bennetek hamarosan!

Figyeljünk egymásra és viselkedjünk felelősségteljesen.

Balogh János

VÚK alelnök

KÖZLEMÉNY!